Foci  mindörökké

Vépi öregfiúk

már több mint 15 éve alakultunk

35 év

ki mondta, hogy 35 év fölött nem lehet csapatod

35 év felett fontos a rendszeres mozgás.

Szakosztályunkat azért hoztuk létre 15 évvel ezelőtt, hogy rendszeres mozgást biztosítsunk a labdarúgást kedvelő 35 év felettiek részére, és ezen felűl, egyéb programokkal is összehozzuk a közösséget.

Mérkőzéseket szervezünk folyamatosan minden hétvégére, de az indulás után hamarosan rájöttünk arra is, hogy be kell vonni a családokat is. Évente több rendezvényt szervezünk, amibe részt vesznek a tagok családjai is. Kirándulások, családi rendezvények, mikulás programok, és még sorolhatnám.
Más hasomló csapatokat is meghívunk mérkőzésekre, kupákra, és egyéb rendezvényekre, így több mint száz fő részére szervezünk programokat, mozgási lehetőséget.
Soha nem késő

Kezd el most

Az első évünk

Labdarúgás

Természetesen a fő vonal a foci. A csapat legtöbb tagja valamikor a vépi csapatot erősítette, de vannak olyanok is akik velünk kezdett el focizni. Hasonló csapatokkal rendszeresen játszunk, kupákon terentornákon veszünk részt.

Kirándulás, kerékpározás

Évente több alkalommal szervezünk kirándulásokat, kerékpár túrákat a családok részére.

Társadalmi munka

Kivesszük a részünket  társadalmi munkából is. Segítünk a környezetünk rendbe tételében, legyen az pálya karbantartás, favágás, vagy bármi ami a közösséget erősíti, vagy összehozza.

Foci

Ahol játszunk

\

Remek pálya

\

Szép környezet

\

Minden igényt kielégító öltözők

\

Vendéglátó helyiség főzési lehetőséggel

elérhetőség

Öregfiúk csapatod van, és szeretnél velünk egy vagy több mérkőzésen találkozni, akkor keress meg minket, és egyeztetünk.

Zátonyi Zoltán +36 30 9360599